Húzd és ejtsd
Az elemek mozgatása húzással történik: a kezed és az asztal között, tárolóból tárolóba, vagy egy másik játékosnak. Ez a lap arról szól, honnan hova viheted őket, és mi történik ejtéskor.
Egy elem húzása
Az asztalról
Érintsd meg a lapot, és kezdd el húzni. A lap kiemelkedik, a legfelső rétegbe kerül, tehát végig látszik.
A kezedből
Fogd meg a lapot bármelyik kézsávodban, és húzd felfelé. A lap kilép a kézből — a bal vagy a jobb kezedből, amelyikben volt —, és onnantól úgy viselkedik, mint bármelyik asztali lap.
A dobozból
Ugyanígy: fogd meg az elemet a doboz sávjában, és húzd felfelé az asztalra.
::: tip A doboz és a jobb kezed ugyanazt a helyet osztja a sávon, lásd A két kezed és a doboz. Amíg a doboz van kinn, a jobb kezed nem látszik, tehát közte és a doboz közt egy húzással nem mehetsz — tedd át a lapot előbb a bal kezedbe, onnan már mindkét irányba megy. :::
Egy ellenfél kezéből
Váltás az ellenfél nézetére, majd a felső sávban a középső lapról lefelé húzva elveheted tőle — akár a bal, akár a jobb keze van épp nyitva. Ez csak akkor sikerül, ha annak a kéznek nincs bekapcsolva a pajzsa: a két keze egymástól függetlenül védett. Lásd: Területek.
Több elem húzása
- kijelölt lapok: jelölj ki többet, majd húzd bármelyiket. Az egész kijelölés mozog
- a jobb falról: a kijelölt elemek falán bármelyik képet befelé húzva az egész kijelölést viszed
- többszörös felvétel után: koppints gyorsan többször egy paklira, majd húzd el
Több lap húzásakor a köteg kissé eltolva, egymáson látszik, és egy szám mutatja, hányan vannak.
Hova ejthetsz
| Cél | Mi történik |
|---|---|
| meglévő tárolóra | az elem bekerül a tárolóba |
| az asztal üres részére | új, egyelemű tároló jön létre ott |
| a kézsávodra | az elem a kezedbe kerül |
| a doboz sávjára | az elem visszakerül a dobozba |
| egy ellenfél fejére | az elem átrepül hozzá |
| vissza a kiindulási helyre | a húzás megszakad, semmi nem történik |
Húzás közben a lehetséges céltárolók halványan kijelölődnek a saját színeddel, és amelyik fölött épp állsz, erősebben.
Ejtés tárolóba
A lap arca igazodik a tároló többi lapjához: ha ott minden nyitva van, nyitva kerül be, ha minden lefordítva, lefordítva.
Ha a tároló nem fogadhatja be az elemet (mert más fajta elemeknek való), nem is világít fel: egyszerűen átmész fölötte.
Ejtés a kezedbe
A legyező rést nyit ott, ahol az ujjad van, tehát oda kerül a lap, ahova célzol: a bal sávra ejtve a bal kezedbe, a jobbra ejtve a jobb kezedbe. Ha az a kéz épp csíkká volt csukva, a csík fölé érve magától kinyílik.
A két kezed között is húzhatsz így: fogd meg a lapot az egyik kézsávban, és ejtsd a másikba.
Ejtés egy ellenfélnek
Húzd a lapot az ellenfél fejére a felső falon. A fejek sora görgethető, de a falra merőlegesen húzva mindig az ejtés történik, nem a görgetés.
Melyik területre ejtesz
Az ejtés mindig abba a területbe kerül, amit épp nézel: a közös asztalra, a saját területedre, vagy egy ellenfélére. A területet a fejekkel váltod, lásd Területek.
::: warning A régi szabály, hogy a kézsáv fel-le mozgatása váltja a célterületet, megszűnt. A kézsávot nem lehet és nem is kell mozgatni. :::
Húzás közbeni műveletek
Húzás közben az eszköztár nem vált át semmilyen külön módba: minden gomb a helyén marad. A sarkokban viszont megjelennek azok a gombok, amiknek húzás közben értelme van:
| Gomb | Hol | Mit tesz |
|---|---|---|
| Megfordítás | bal alsó sarok | a gomb fölött megállva megfordítja, amit viszel |
| Keverés | jobb alsó sarok | megkeveri, amit viszel |
| Forgatás | jobb felső sarok | a gomb fölött megállva 45 fokot fordít azon, amit viszel |
Egy pillanatot ott kell tartani a gomb fölött, hogy a művelet lefusson.
Forgatás húzás közben
Amíg húzol egy lapot vagy egy tárolót, tartsd egy pillanatig a Forgatás gomb fölött (jobb felső sarok): amit viszel, 45 fokot fordul, és rögtön látszik is a kezed alatt. További 45 fokhoz vedd le a gombról, és tartsd rá újra — a gomb egy nyomva tartással csak egyet lép.
⚠ A dobozból és egy ellenfél kezéből induló húzás nem fordul, és ha az ejtés után tárolótípust kell választanod, a felvett szög elvész.
A felvett szögnek csak akkor van jelentése, ha üres asztalra ejted: az így létrejövő új tároló ezzel a szöggel jön létre. Ha meglévő tárolóba ejted, a felvett szög elvész — a lap a tároló saját irányát veszi fel, ahogy egyébként is.
Navigáció húzás közben
- egy navigációs nyíl fölött megállva a kamera átvált a nyíl célpontjára
- egy könyvjelző fölött megállva a kamera odaugrik
- a nyilak körén kívülre húzva az asztal magától görgetni kezd
Így távoli helyre is elviheted a lapot anélkül, hogy elengednéd.
Egy fej fölött megállva
Ugyanez a megállás a fejeken is működik, a saját fejeden és egy ellenféldén is: egy pillanatig (ugyanannyi ideig, mint a nyilaknál és a könyvjelzőknél) ott tartva a lapot, a nézet átvált arra a területre — ugyanaz a váltás, mint a fejre koppintás, csak a lap nem kerül le közben. Ha épp annak a fejnek a területén állsz, akit megcéloztál (a sajátodén, vagy éppen az ő fókuszban lévő területén), a megállás visszavisz a közösre — a fejre koppintás ugyanígy oda-vissza kapcsol.